2017. április 12., szerda

Eh.
Nem tudom, hogy ha még létezne olyan, hogy blogol, többet írnék-e, vagy ugyanúgy tennék az egészre. Valszeg az előbbi. És nem tudom, hogy az utóbbi majdnem tíz évben telt-e el ennyi idő úgy, hogy ne pötyögtem volna a kis internetes naplómba valamit. Pedig annyi dolog történt, és mégis semmi. Ha belegondolok, hogy régen azt is beblogoltam, hogy bal, vagy a jobb herém viszketett jobban, most pedig, mikor lenne téma bőven nem írok semmit, rossz érzés fog el, mert érzem, hogy ennek a szokásnak, a berögzülésnek is lőttek. Most is csak a bűntudat hajt, hogy valamit kéne, valamit akarok, hogy mégis adjak életjelet, hátha egyszer idetéved egy régi blogolos, hogy mivan velem, és látja, hogy nem írtam mióta, még a végén halottnak gondol.
Dehogy téved.
Nem tudja ezt a címet szinte senki.
Akik meg tudják, azokkal nem tartom a kapcsolatot.
Ahogy jóformán senkivel onnan.
Sajnos.
Vagy nem sajnos.
Az a sajnos, hogy még most is siratok kicsit egy olyan dolgot, aminek már franc tudja mióta vége.

Elhatároztam, hogy nem kezdeményezem többé. Mármint régebbi ismerősökkel, hogy nem én leszek az, aki keresi őket, majd ha megszakad újra a kapcsolat pár napra, hétre, ismét ír. Ezzel olyan jól haladok, hogy hetek óta az ismerőseim 90%-a szarik a fejemre. Nem tudom, ez milyen érzést vált ki belőlem, hogy mit gondolok erről, elszomorít-e, vagy csak kiábrándít, esetleg hidegen hagy a tény, hogy ha én nem keresek senkit, akkor engem sem fognak soha.
Kicsit szomorú, kicsit nem érdekel. Legalább így mindenkinek jobb, nem kell beszélgetniük velem, mert ha nem keresnek soha, ha nem beszélgetés zajlik, sokkal inkább én írok ők válaszolnak, akkor minek is fájjon a szívem miattuk. Nem akarok én erőszakoskodni. Ha valamit is számítanék, érdeklődnének.
Ugye?
Szóval ezek mennek.
Szeretnék számítani.
Rossz amikor azt gondolja az ember, hogy bírják a fejét, majd tudatosul benne, hogy ez mennyire nincs így. Hogy csak azért beszélgettek vele, mert illetlenségnek gondolták volna a nem válaszolást.
Vajon az a pár ember akivel tartom a kapcsolatot még kedvel? Vagy csak sajnálkoznak, amiért nem fogyunk ki a témából, és alig várják, hogy ez megtörténjen, majd ne kelljen többé hallaniuk felőlem?
Mivan, ha idegesítek mindenkit?
Ha untatok mindenkit?
Ha már képtelen vagyok fenntartani emberi kapcsolatokat?
Régen olyan könnyű volt, olyan sokan kerestek, olyan sokakat kerestem, olyan sokat beszéltem, gépeltem, mosolyogtam nekik, ők mosolyogtak nekem, és jó volt.
Én változtam, vagy ők?
Én nem voltam képes változni, vagy ők nőttek túl rajtam?
Sajnálom, kedves régiek.
Sajnálom, hogy változtam, sajnálom, hogy változtatok, sajnálom, hogy nem változtam, sajnálom, hogy eltávolodtunk, sajnálom, hogy már nem tudhatjátok meg, hogy sajnálom, és ha megtudnátok, ha tudtotokra adnám, akkor tartana a jókedvem pár napig, pár óráig, amíg újra beszélünk, majd ismét fennállna a szituáció, hogy többé már nem. Miattam, miattatok, valaki, valami miatt.
Sajnálom, hogy ez lett.
Szeretnék számítani.

Bajszos boldogság krézin hadarni

2016. augusztus 28., vasárnap

Már tudom pödörni a bajszom. Pödreni? Pödörni.
Pödrenipödörnipödrenipödörnipödrenipödörni
pödörni.
pödreni
leszarom.
A lényeg, hogy tudom, és hogy levágom a picsába, kíváncsi voltam, hogy ha eléggé megnő, akkor vajon összeér-e az államon lévő bundával, valamelyest orvosolva azon fogyatékom, hogy nekem oldalt a szám mellett nem nő, de mivel néha beszéd közben érzem, ahogy belelóg a számba, felpödörnipödreni meg mégsem akarom, ezért a faszomat bele, azt.

Néhány ember nem érdemli meg a boldogságot.
Mivel ezt gondolom, valszeg én sem.
De annyi baj legyen.

Baszottul viszketni kezd a tenyerem, ha interpalson egy profilon valaki saját magáról állítja, hogy craaazy, meg weeeeirdo, közben meg full sablon az egész ember, mintha gyártósoron érkeztek volna.

Jó lenne megtanulnom beszélni úgy, hogy a hosszabb mondatoknál ne akadjon össze a nyelvem, és ne kezdjek el hadarni, rohadtul bánt már, hogy állandóan ez van, és már nem is kezdek bele olyan sztorikba, amik egyszerre sok beszédet igényelnek, vagy ha mégis, igyekszem kerülni a hosszabb szavakat, mert kiborító.


Ahogy azt sem értem, hogy tévednek ide emberek még mindig, néha látom, hogy 1-1 megnéz, akár rendesen, akár egy bizonyos postot, amire aztán néha próbálok guglin rákeresni, de nem dob ki.

2016. május 15., vasárnap

Mondhatni egy év alatt megszűnt az unoka státuszom. Míg tavaly apai ágon távozott mindkét nagyszülő, pár napja anyai ágon ment el a mama. Merthogy ott papa nincs, nem is volt, számomra nem létezik, számára nem létezem, életemben egyszer láttam húsz méterről, így nem tekintem őt senkinek. Apai ágon valahogy más volt. Őket is szerettem, de már leépültek, számítani lehetett arra, hogy hamarosan távoznak. Mamánál bő egy hónapja még fát hurcolásztam fel a pincéből az ajtó elé, hogy legyen mivel fűteni, még beszélt hozzám, és én feleltem, láttam, köszönt a megszokott szerbusz, drága egyetlen fiúunokám mondattal, ült a konyhában a kályha mellett, és noha betegeskedett, nem volt magatehetetlen. Pár napra rá kórházba kellett mennie kivizsgálásra, ahol marasztalták mondván, hogy van egy kis víz a tüdejében, azt kéne kiszedni. Örültem is, hogy végre egy fokkal jobban lesz, hogy kicsit javul az életminősége. Ingerült lett a harmadik-negyedik napon, aminek következtében benyugtatózták, és akkor lett vége, akkor ölték meg. Elkezdett felszökni a láza az utolsó előtti nap, majd el is vitte.
Igazából persze nem volt annyira vén a maga 71 évével, de talán könnyebb lenne elfogadnom a tényt, hogy meghalt, ha nem így történt volna. Elképesztően rettenetes érzés belegondolni abba, hogy az utolsó napjait egy kórházban töltötte távol az otthonától, a kutyájától, aki miatt aggódott, mikor marasztalták, egy kórházi ágyon idegenekkel körülvéve. Nem ezt érdemelte volna. Talán még fel sem fogtam igazán. Persze ahogy ezeket írom potyognak a könnyeim, de olyan nehéz megérteni, felfogni, hogy az egyik pillanatban még él, ha nem is virul, a másikban pedig nincs többé.
Annyira fáj, hogy így kellett elmennie.

Csodálatos irodalom

2016. április 2., szombat

Felelőtlenül hajigáltam ki az ágyamra régi videojátékos, meg mozis, meg ilyen-olyan magazinokat, amivel tele van a szekrényem egyik szeglete, és találtam köztük pár kincset, régi képeslapokat, leveleket, és két füzetet. Az egyik füzetbe még hat vagy hét évesen rajzoltam medvéket, vagy hívjuk őket maciknak, különböző helyzetekben, kosárlabdáznak, teniszeznek, bevásárolnak, ilyesmi, bár a végefelé szerintem mintha megkértem volna pár osztálytársam, hogy ők is alkossanak bele, mert ott máshogy festenek az állatok, de mindegy is, mert a hangsúly itt most a másik füzeten van, amibe pedig verseket írtam, szám szerint hármat, és váó. Egyrészt ahogy emlékszem, ezekettttt.... 12 éves korom környékén írhattam, de biztos, hogy általános suli utolsó 1-2 évében, rossz látni, hogy azóta nem fejlődtem, másrészt örültem, hogy sikerült megnevettetnem magam, mert ez színtiszta zsenialitás. Kettőt gépelnék be, a harmadikban beszippant a számítógépem, és egy ilyen videojáték karakterekkel összemixelt egyveleg az egész, az nem annyira erős, de a másik kettőn jót mulattam. Persze felismerni bennük ilyen-olyan koppintást, főleg az elsőben, de annyi baj legyen. Pontosság szempontjából helyesírási hibákkal együtt pötyögöm, hisz úgy a jó.

Csodaország

Szobámban volt egy szekrény,
bújócska alkalmából belebújtam én.
S lám mi tárult szemem elé,
egy csodás világ, mely csupa hó és jég.
Köszöntött engem egy mesebeli lény,
de én csak azt mondtam: Te buzi vagy hé!
Ő erre szörnyű dühében,
ordibállt a fehér erdőben.
Nem tudtam mit tenni menekültem én,
de elcsúsztam mivel a földet beterítette a jég.
Fejem betört, lábam leszakadt,
a lény pedig odajött és letépte a f**#*at. ((igen, csillagoztam, és írtam kettőskeresztet is a füzetbe :D))
Én ordibálltam segítségért, de nem jött egy lélek sem,
nem tehettem semmit, fél lábbal tovább szökdelltem.
Szökdelltem, szökdelltem, előttem egy hegy,
nem vettem észre s legurultam le.
Méterek után végre földet értem,
ott volt egy falu és én oda betértem.
Szóltam a górénak, kerget egy őrült,
ám ő annyit szólt: fiam ne menekülj.
Ne meneküljek? Hisz megöl ez a hülye.
és néztem előre, mint azt azt se tudja, mi végre jött a földre.
Ekkor a fák közt a lény tűnt fel,
kupillám (franc se tudta, hogy az pupilla, na) kitágult, és nem tudtam merre meneküljek el.
A szörny kezében kést pillantottam meg,
letörtem egy jégcsapot és hozzávágtam el.
Sikerült a szemét eltalálnom,
már tudtam, eljött a halálom.
A falu népe egyre dühösebben jött felém,
én szökdelltem vissza a szekrény felé.
Nem sikerült elérnem, belémlőttek három golyót,
majd holtan estem össze, lassan kihültem, eközben esett a hó.
Hullott a hó, elment a nép,
testem ott hevert, majd mindent belepett a jég.

Vége

Igazából abban sem vagyok biztos, miért öltek meg a falusiak, meghogy néhol miféle rímeket akartam volna faragni, viszont ezután belelkesültem, és írtam egy több, mint három oldalasat.



Irak

Olcsó volt a repülőgép,
egy szép nap elutaztam én.
Irakot választottam,
mert ott még sose voltam.
Rekkenő hőség fogadott,
melyet az iraki katonaság csak fokozott.
Betértem egy ebédlőbe,
ember hús volt sülve-főve.
Én inkább nem kértem,
ezért gyorsan kiléptem.
Az ajtónál a biztonsági őr megállított,
én mondtam: Kannibál még nem vagyok.
Ő erre a főnökhöz vezetett.
S mikor a góré megfordult székében,
Osama Bin Laden ült ott kényelmesen.
Én értetlenül lestem.
Osama hirtelen fegyvert kapott elő,
személyem hihetetlen erővel törtem elő
Nem vettem észre, egy ablak volt előttem,
s én kivetettem magam a füstös levegőbe.
Elég magasról ugrottam,
kezemre estem, az meg leszakadt.
A földről gyorsan felpattantam,
majd a dzsungel felé rohantam.
Mire végre odaértem,
egy tigris fogadott elég mérgesen.
Elkezdett pofozni, majd visszaadtam neki,
én győztem, mikor gyomron rúgtam és mondtam: nesze faszi.
Persze hogy ott termett Osama is,
elkezdtünk boxolni, köröttünk megállt a szél is.
Behúztam Ladennek egy nagyot,
ő meg az erdő közepén elaludt.
Megfogtam Osamát, szakállát lenyírtam,
irány az ebédlő, s ott az ételbe bedaráltam.
Elindultam a reptér felé, s hazarepültem,
Otthon pedig rengeteg jó kaját ettem.
Bár így lehetne vége.
De a repülőből kinézve
50 iraki gépet pillantottam meg.
Siettem szólni a pilótának, húzzunk bele,
de ő csak azt mondta: ebbe nincs nitró beépítve.
Ekkor, hangos süvítés hallatszott az égen,
Ablakon kinézve rögtön megdermedtem.
Két hatalmas rakéta száguldott a gép felé,
nem vártam meg, míg az akna elér.
Kivágódtam a gép ablakán,
csak arról nem tudtam, hogy hegyvidék felett haladtunk át.
A levegőből még láttam miként robban szét a gép,
Az irakiakat meg láttam, hogy gyorsan elmené.
Én csak zuhantam, zuhantam, egyre csak lejjebb,
s mikor a kellő távolsághoz értem, egy osztályt pillantottam meg.
Az osztály éppen kirándult, én meg arra estem,
mikor földet értem, gyorsan elmenekültem.
A zuhanás nem sikerült jól, hisz egy gyereket szétlapítottam,
én meg fölkeltem (s mint azt már írtam ) ((itt frankón visszautaltam)) hip-hop elfutottam.
A távolból még hallatszott az osztály sikoltozása,
miként a járat rájukzuhan, és szana-szétlapítja.
egy pillanatra hátranéztem,
és úgy tovább menekültem,
előttem egy tábla, arra fölkenődtem.
A fejem betörtem, s mire fölkeltem,
Saddam Hussein üldözött engem.
Kezében egy kés,
én pedig lestem.
Felkaptam egy kavicsot, azt hozzáhajítottam,
Valami koppant, majd láttam a fejét eltalálta.
Ott feküdt Hussein, teljesen ájultan,
irány a hegy vége, majd onnan ledobtam.
Jöhet a reptér, megcsúszok egy kövön,
Lecsúszok a hegyen, és az agyam széttöröm.

Vége

Itt már erős ellentmondásokba keveredtem, hogy ha a gép szétrobbant, hogy zuhant rá utána az egész járat az osztályra, illetve, ha hazaérve jó kajákat ettem, miért haltam meg még megérkezés előtt, de... fiatal voltam, és bohó.

Ráksó

2016. február 6., szombat

Néha nem tudom, hogy az én egóm növekedett meg az elmúlt évek/hónapok alatt, vagy az emberek, akiket régen kedveltem, akikkel régen jóban voltam, akiket régen tekinthettem barátaimnak, de legalábbis jó haveroknak hülyültek-e el.

Mindjárt valentin nap, meg neki szülinap.
Nem tudtam, mit vegyek.
A morning show-ban aqua dragonst teszteltek.
Azt kap.
Pontosabban vagy azt, vagy én veszek meg mindent, mert igénytelenül néz ki az aqua dragons-os/ös "akvárium" azokkal az idióta matricákkal.
Mármint ki a franc ne akarna kibaszott sórákokat?
Milyen menők már.
Menők, és igénytelenek.
Mint én.
Menőség nélkül.
Egy sórák vagyok.
500 forint egy sórákos izé, beleöntöd vízbe, és kapsz egy raklapnyi sórákot, menőség.
Menőmenőmenő.
A sórákok menők.
Lehet, veszek magamnak is.
Lehet, inkább csak magamnak veszek, ő meg kap... valami... vegán cuccot.
A sórákot legfőképp haleledelnek használják.
Ha éhes, meg is eheti.
Vagyishát nem, de megehetné.
Francért nem tudtam a sórákokról eddig, tuti vettem volna öt csomaggal rögtön.
Mászhatok le a hetedik kerületbe érte, mert csak ott tudom, hogy van ilyen.
Létezik EcoSphere is, ami meg már ultragigamenő cucc, ránézésre is, és ultragigadrága is.
Ha nyernék a lottón, rögtön vennék egy ecosphere-t.
És megcsinálnék egy szobát, aminek akváriumfala lenne, és baszott drága halak úsznának benne.
Nem is vagyok oda a halakért, mint háziállat, vagyis díszállat, de ez menő lenne.
Nem lottózom.
Majd nyerek kaparóson.
Sórákot.
A google mindig automatikusan +1-ezi a bejegyzéseim, ezzel önbizalmat adva nekem.

Nem lehet belinkelni jutyubról a klippet, amit akartam, szóval  .

Az édesszájú mindenségit neki

2016. január 10., vasárnap

Nakkor hajrá írni valamit, nem mintha azt gondolnám, hogy van itt még valaki, az imént lapoztam végig a listát itt oldalt, és mi ez a kihaltság, hol van mindenki, basszákmeg, VAN ITT MÉG VALAKI? Nincs? Jólvan, mit akartam...
semmit
többnyire
csakúgy megjött a kedvem ahhoz, hogy pötyögjek, de úgy istenigazából nincs kedvem semmit megosztani, szimplán gépelni, és gépelni, és gépelni, plusz én annyira szerettem blogolni régen, mindig fejben írtam a bejegyzéseket, ha volt valami, és örömmel publikáltam ama kis közösségnek, hogy már-már fáj, amiért így sssszarok bele az egészbe, nyilván írhatnék én hetente, meg naponta, de ha elveszti valami a varázsát, esetemben a blogolás, akkor nehéz ugyanúgy viszonyulni hozzá, mint anno', erőltetni meg értelmetlen lenne, mert olyan semmi posztok születnének, mint ez is.
Van citromos pezsgőtablettám legalább.
Bírom a citromot, bírom a pezsgőtablettát, így ez számomra örömforrás, hogy belebaszhatom egy pohárba, és hallgathatom, ahogy sssssssssszzzfffffffffffffffsssssssssssssssssssszzzzzz, aztán feljön a pohár tetejére, és hamar kiiszom, mert bírom, ahogy pezseg a pofámban, persze ezáltal a víz íztelenebb lesz, de totál megéri.
Picsába, megyek is inni citromos pezsgőtablettás vizet.
Pedig a dobozon az áll, hogy napi egyet kéne.
De én kettőt fogok
mert
igazi
rosszfiú
vagyok.
Köszönöm a figyelmet.

2015. szeptember 11., péntek


Kár, hogy nincs ilyen CT-s kórházas ismerősöm, akit megkérhetnék, hogy mókából is szkennelje már be a fejem úgy, hogy előtte gondolkozópózosan van a kezem, mint a képeimen, és akkor kirakhattam volna fészbukra és interpalsra, még ha előbbit le is szarom, de a másikon móka lett volna. Vannak mókás felvételek, mint amin látszik a szemem, meg így a járatok, meg minden, de a franc sem fog abból a CT-s programból kimásolgatni annyit, sima képként meg nem nyitja meg, szóval szopó, de a gépre azért lementettem a dolgot, hogy majd nézegethessem, mert vicces. De legalább van retenciós cisztám, kettő is, bár tudnám, mit jelent, majd szerdán műveltebb leszek a témában, utánaolvastam, de természetesen a magyarázat sem mondott igazán semmit. Az állnál tök fura, mintha üreges lenne, rágugliztam, és más koponya ct-s képen nem ilyen, aztaztttazt nem értem, kurvára viszketni kezdett az orrom közben, de persze nem vakarhattam meg, és majdnem belehaltam, móka lett volna, ha megvakarom, aztán ott egy kézfej a képen, bár azt biztos kiszedik, és csinálnak újat, de akkoris. Vicces volt. Kuncogtam közben. Magamban, nagyon mozogni nem mertem, nehogy kifogásolható legyen miatta a kép. 

Nananana

2015. augusztus 16., vasárnap

Nem érzem magam különbözőnek, mégis olyan kevesen vannak, akikkel igazán úgy lehet, és az érdemes talán nem a legjobb szó, legyen inkább... hatásos. Akikkel hatásos, akik nem is gondolnak különbözőnek, akik nem úgy tekintenek a másikra, mint ahogy. 
Már a blogolás sem okoz örömöt, pedig mennyire szerettem régen, a blogolon, ahol ott voltak a többiek, és írkáltunk, és ment a privát üzenet, mentek az idióta "díjak", amit előbb-utóbb mindenki megkapott, mentek a karácsonyi köszöntések, a szülinapi köszöntések, az újévi köszöntések, a névnapi köszöntések, érezhettem azt, hogy én is tartozom valahová, ahol jó, ahol az emberek is jófejek, még ha volt is egy-két köcsög, ahová egyszerűen szívesen térek vissza. Örültem, mikor fészbuk csoportot csináltak a blogol megszűnésekor, de már az sem szól másról, mint félévente valaki beír egy bloghirdetést. Nem mondom, érdekel a nyilvános szoptatás témaköre, de talán nem a baba-mama kontextusban. 
Noha decemberben volt egy próbálkozás, az is amolyan nosztalgiából való fellendülés, mint mikor ráírunk valakire, felhívunk valakit, mert épp a régi szép időkre gondolunk vissza, ám mikor feleletet is kapunk, már kicsit bánjuk, hiszen nem igazán akartunk mi beszélgetni, csakúgy hátha, és esetleg. 
Fura belegondolni, mik határozták meg az életünket, milyen utak voltak, és lehettek volna, ha nem kezdek el blogolni, ha nem ismerem meg azt a sok embert, biztosra vehető, hogy más lennék, aztán, hogy pozitív, vagy negatív értelemben, talán mindegy is. Vagy ha épp nem késünk le egy buszt, ha nem akarunk kerülővel elmenni valahová, ha nem szaladunk vissza a házba indulás előtt valamiért, annyi lehetőség, annyi variáció, hogy belegondolni is félelmetes, mennyiféleképp alakulhatott volna ez az egész, mennyiféleképp alakulhattunk volna mi. Nem bánom, hogy ilyen lettem, de azért van egy-két jelenet, amit szívesen kitörölnék az egészből, de annyi baj legyen, valahogy azok is segítenek, még ha nem is látom, miképp.
Azt hiszem, jobb is lesz majd, és nem lesz ez az állandó.
Én voltam superstan.
És szerettem annak lenni.


PGKEPOGWEJKOPGHKWEOGKWEOPGK WEOŐGTKPOW3KG3Ü2458923456825629JGFOPWEJGOPJopjf opjgopwerjgopewiopwrjgkwopetw3tjk34iop5u2389ö374t6u34895zuwegjeiotjhewrhjrioz

2015. augusztus 15., szombat

Szeretek összevisszaságokat gépelni, olyankor gyorsíróbajnoknak képzelem magam.
Nevettem valamin, majd nem nevettem, mert eszembe jutott, milyen is az egész, utálom, hogy pár szónál nem tudom, egybe, vagy külön kéne írni őket, ilyen az eszembe jutott, eszembejutott, legszívesebben egybe írnám, egybeírnám, devalami mindig leüvölti a fejem, hogy fjkaqüLÜBÜLBVÖBÖÖÖNNN szóval inkább külön, félek, hogy egyszer, mikor majd egybe fogom írni, ahogy azt az én kicsi szívem kívánja, az a valami kiszabadul, és letépi az ánuszom.
Ánusz. 
Rózsa.
Miért kuncogok ezen. Miért kuncogok bármin is, miért kuncogunk, miért nem tudunk kuncogás nélkül leledzeni, meg lélegezni, meg működni, utálom, mikor úgy kelek fel reggel az ágyamból, hogy nevetek, még csak fel sem kelek, inkább ébredek. mert sosem tudom, hogy min. Tudom, hogy min, hazudtam, de kettő perc múltán mindig elfeledem, és kínosan érzem magam magam előtt, mint mikor egy olyan jelenet van egy sorozatban, és filmben, ami már a nézőnek szar, és kellemetlen, és megakar halni. Ittam kefírt, kár, hogy darabos volt, és majdnem rókáztam, miért rókázás, mi köze a rókának a rókázáshoz, a róka egy szép állat, miért, miért, miért, miért, miért, a telefon rezeg, kaptam egy ímélt, hírlevél, EZAZ, mindig elfelejtem spamnak jelölni ezt, és mindig elfelejtem, mikor oda kerül a sor. Odakerül, oda kerül. LÉFWEKGLÉWEKGLWE. 
Mint ahogy red bullt is innék már 5 éve, de mikor boltban vagyok, annyira nincs az eszemben, annyira a bombára koncentrálok, majd annyira elbúsulok, hogy nincs, vagy örülök, hogy találtam, egyszerűen kiszorítja a redbullt, meg drága is, és általában olyan állapotban vagyok, hogy kurvára leszarom a drága kicsi red bullt, mikor a hatszáz milis bomba olcsóbb is, meg több is, kapja be a red bull, bassza szájba a kurva anyját, meg ilyenek, nem illik így beszélni, primitív, fúj, én büdös bunkó, dögölnék meg, sosem éreztem bajnak a káromkodást, sosem éreztem parasztságnak a csúnya szavakat, milyen gyerekes megnevezés, csúúúúnya szavak, el kell őket fenekelni. Hol tartottam, nem tudom, mindegy is, úgysem érdekes, csak unatkozom, unatkozáskor jól esnek a szavak, gépelni őket, felrakni a világhálóra, világháló, jézusom, hát publikálok a világhálón, mindenki sztár, a következő lépés egy jutyub csatorna, hogy ott is publikálhassak a világhálón, aztán a televízió, de csak világhálós formában, így leszek én majd magam. 
A kórházban még mindig rossz a CT, nemhiszemelbazmeg, az emberek csak tolódnak, és tolódnak, a végén jó, ha jövő ilyenkorra eljutok legalább addig. Utálom, ha nem köszönnek vissza a boltban az eladók, miért, miért olyan nehéz, ha már nem nézem őket le, és köszönök nekik, legalább tegyék már meg, a paraszt fajtájukat, hogy visszanyögnek valamit, én egy bólintással is megelégednék, ha odafinganak válasz gyanánt, azzal is, BÁRMIVEL, KÉRLEK, KÖSZÖNJ VISSZA, KÖNYÖRGÖK, de nem. Legközelebb, ha egy eladó nem köszön vissza, pofán fogom hugyozni. 
Nem fogom.
De vicces lenne.
Kétlem, hogy pont akkor jönne az inger.
Max teli hólyaggal megyek mostantól mindig boltba, aztán max összepisálom magam két sor közt.
Pisa.
Istenem, olyan hülye szavaink vannak.
Nem tudom kimondani, hogy ajánlja.
Az ajánlja egy kurva nehéz szó.
Ajánljaajárnlja.
Ajánlja. 
Gy
űlölöm.
Nem akartam külön sorba írni, hogy űlölöm, de az enter igen, én pedig hallgatok az enterre.
Az enter ajánlja az entert.
BBBBBBBBBBBBBBBBMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMBBBBBBBBBBBBBBMMMMMMMMMMMMMMMMMBBBBBBBBBBBMMMMMMMMMMMMMMMM

fewléfmvwevgeg3255235

2015. augusztus 12., szerda

Műtétre lesz szükségem, amibe úgyis belehalok, elvégre nincs olyan műtét, ami ne azzal végződne, hogy meghalok, műtik a szomszéd marikát, én elmegyek a kórház előtt, az orvosnak görcsbe rándul a keze, kidobja a szikét az ablakon, beleáll a fejembe, ha engem műtenek, akkor meg aztán tényleg ott annyi, és jön a fehér fény, és jézus szól hozzám.
Nem hiszem, hogy a műtőszobákban lennének ablakok.
Akkor KURVA ANYÁD MÁR GECIFÜGGÖNY, BASZTASD MÁR A LÓBASZÓ FEJEM
Akkor kitöri a szike a falat is, mert ez egy nagy szike, egy bárd. Elgépelek minden 2. ebtűt. annyira felbasz, hogy innentől nem megyek vissza javítgatni.
Milyen nap van ma, szerda. Tettem egy egész citromot egy egész vízbe, egy egész üvegnyi vízbe, 1,5 liter, másfél lioter, víz, citrommal, kurvára szeretem a citromot, a citrom a legjobb gyümölcs a világon, ha tehetném, minden nap megennék egy citromot, aztán átkoznám az eget, hogy miért tettem, annyira marná a pofám, az ajkam, a számmmm a sav.
Kurvára szeretem az M betűt kimondani, mmmMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM
meg a B betűt, azt jól meglehet NYOMNI, BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBARACK, BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBUZI, BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBIVALY, BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBALATONBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBOGLÁR
A citromos víz elfogyott, rituálészerűen szét kell, hogy vágjam az üveget a kis snicceremmel, majd kiszedegetni belőle a citromkarikákat, merthogy karikákra vagdosom, majd azokat is bevágom, majd becsúsztatom az üvegbe, majd elrágcsálom, mert kurvafinom, csak most lista vagyok, viszont lol lista vagyok ok, az is, anyád, szóval viszont sietnem kell, mert felmelegszik, és ki akar meleg citromot eszegetni nyáron, vagy télen, vagy bármikor. RRRRRRRRRRR. Az RRRRRRRRRR betű is király, csak néha ki sem tudom mondani, nem hívnám raccsolásnak, pontosabban nem írnám a raccsolás számlájára, nem racccccccsssssssssolok, csak ha túlságosan is hadarok, hajlamos vagyok hülyén kiejteni, pedig jó peRRRRRRRRRRRRRRRRgős betű lenne, rrrrrrrréparrrrrrretekmogyorrrrrrrrrró.
A többi betűt nem szeretem annyira.
Milyen érdekes.
Milyen érdekes.
Bárcsak töBBBBBB MMM és BBBB betűt használhatnék. Bár így is van elég.
Holnap csütörtök, aztán péntek, majd szombat, vasárnap, hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnaphétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnaphétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnaphétfőkeddszerdascscütötrköpéntekdszombatcvaársnap.

Szeretnék elefánton utazni, egy olyan kifejlett, baszottnagy afrikain, és miközben eefántagolok, és lobogtatja a naaaagy füleit, üvöltözni, hogy ZORRÓ, ZORRÓ, A KURVA ANYÁD, akkor úgy érezném, az életem beteljesedett, és az elefánt is mondano, hogy TTTUUUUUUU, helyeselvén, majd két lábra állna, én előhúznám a kardom, ami alatt egy igazi kardot értek, nem a péniszem, kitartanám a fejem fölött, és elelefántagolnék a végtelenbe.
Tud az elefánt úszni?
Nem lehetne hajónak használni egy elefántot?
Megennék őt a cápák?
A hajót sem bántják, az elefántot bántanák, ha úszna az óceán közepén?
Vagy a hajónálé a zúgás riasztja el a cápákat?
Ha zúgnék én úgy, hogy BBBUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU egy elefánt hátán, vajon használhatnám-e hajónak a földközi tengeren?
Bele
akarok
pisálni
a
tengerbe
egy
elefánt
hátáról.



Menekülő vastag csaba hírességet horgászik kinderrel nyaralva citromos vízzel, bábbal, vakaródzó mad nénivel, ki fikás, és klausztrofóbiás. Mi.

2015. június 4., csütörtök

Egyik pillanatban még kiáltozva árulnak levendulát, és övet az aluljáróban, másikban pedig dobozokat felkapva, rendőrt mondogatva rohannak be az árkádba. Mókás látvány volt.

Vastag Csabát éneklő fiatalember az örsön.

Emberek, akik horgászni próbálnak a dunán, ahol kajakosok, és motorcsónakosok hada rohangál el.
Láttam hírességet. Egy született vidéki, ha a fővárosba utazik, egyik szeme az embereken van, hátha lát egy hírességet, a másik pedig az embereken van, félvén, mikor rabolják ki.

Nagy György volt. 10/9 ember nem tudná, ki ő, az M1-en volt magyar történelmet bemutató műsora pár éve, amit szerettem.

Ha egy szülő kindert vesz a már tizenhat éven felüli gyerekének, az aranyos.
A metróban utazó, vélhetően lengyel nyaraló család aranyos volt.
Az apukán látszott az életuntság.
A lányon látszott, hogy nem kedveli a hármas metrót.
Az anyuka azt sem tudta, hol van.

A citromos víz finom.
Mármint a boltban kapható szénsavas.

Találtam egy bábot pár hete, kikeltettem, bagolylepke lett belőle, amitől azt hiszem, két éve borzasztóan befostam. Utálom az ilyen repkedő, nagyobb darab dolgokat. Ez meg ráadásul kimászott a kis vödréből, fel a függönyömre, ha nem tudtam volna, hogy nem fog tudni repülni még jó pár óráig, kimegyek, becsukom az ajtóm, és megvárom, míg végelgyengülésben meghal.

Fura, mitől félünk, amikor egy bogártól, vagy rovartól tartunk. Mintha akár minimális fájdalmat is képesek lennének okozni. Oké, pár tud, de mégis.


Pedig még aranyos is. Csak összefosott egy poharat. Vagy mi lenne az. Ettől függetlenül, ha ismét csakúgy berepül egy, én kettészarom magam. 

Mit keres 80+ korosztályt erősítő néni az új Mad Max-en.
Az új mad max nyomokban tartalma max-et.
A régit meg nem láttam.

Viszket a szemem, vakarom, viszket, vakarom, viszket, elmúlik, vakarom megszokásból, viszket. 

Amikor fika van az orrodban, és ha levegőt veszel, mint egy szelep lezár, majd ha kifújod, kinyílik, megoldás zsebkendő, zsebkendő minek.

A váci utca környéki cba borzasztóan klausztrofób hely. 

Pincsikutya

2015. május 13., szerda

Elpusztult pincsikutya. Hat éves korom óta volt velem. Kimondani is szörnyű. Három napja még nem volt különösebben baja, aztán rohamosan romlani kezdett az állapota, és ma reggel adta fel. Már tegnap este nagyon kész volt, a házban túlzés nélkül szűk egy órán át mászkált, mindenhová követtem, és néztem, mikor fekszik le végleg. Két helyen állt meg öt-öt percre, olyan szobákba is belépett, ahol már nagyon nem volt, lefeküdt aludni, ismét felélénkült, és sétálni kezdett, a járása már rozoga volt, és elég gyakran találkozott valamivel a képe.
Végül kicsuktam őt az előtérbe, hogy ott megnyugodjon, aludjon végre, ne járkáljon, mint egy eszelős.
Reggel alig mertem felkelni, és ránézni, él-e még. Szuszogott, vette a levegőt, de mozdulni már nem mozdult. Ráraktam a pokrócára, mert a kövön hevert, próbáltam adni neki némi kaját, a szájához nyomtam, de ki sem nyitotta, csak nézett előre, és csak annyira volt energiája, hogy oxigénhez jusson. Decemberben, amikor nagyon rosszul nézett ki pár napig, megkértem, hogy maradjon még legalább fél évig, csak még annyit bírjon ki. És megtette. Most csak ültem mellette a kövön, simogattam, és bíztattam arra, hogy menjen. Az utolsó húsz percében rohamai lettek, kapkodta a levegőt, rángatózott, még egy takarót kellett a feje alá raknom gyorsan, mert folyamatosan földhöz vágta, szörnyű volt így látni, már ment az sms, hogy azonnal jöjjön az állatorvos, és altassa el, de már nem volt rá szükség. Még néztem pár percig, hátha él, hátha valamennyire veszi a levegőt, de már nem. Csak feküdt ott nyitott szemekkel mozdulatlanul, és csak remélhettem, hogy jól érezte magát ha az utolsó napjain nem is, de az utolsó éveiben.

Örülök, hogy decemberben várt még, örülök, hogy ha két napig is, de futkározhatott még a hóban, hogy a reggelt is megvárta, és volt időm elköszönni tőle. Tizenhat év, jézusom, jóformán velem volt, amióta csak az eszemet tudom, és most olyan, mintha egy testvérem halt volna meg. Hiányozni fog Alex, hiányozni fog az idegesítő kóválygása, amikor haladtam volna, de ő csak a maga tempójában döcögött előttem. Hiányozni fog az a hülye feje. 

Etikátlan pornós pajor

2015. május 9., szombat

Mindig, MINDEN EGYES KHURVA ALKALOMMAL, PEDIG MÁR EZRET FELTÖLTÖTTEK, ha a sorozatjunkie ír egy promóképes postot, állandóan pornóképnek olvasom. Miért.
Láttam egy pajort szarni.
Sikerült elbeszélgetnem egy kék hajú lánnyal a buszmegállóban, amit én kezdeményeztem, nem a kék haját, és rohant el befesteni, hanem a beszélgetést, nevet váltottunk, mert a 21. században nincs szükség a számra, nem is érdekel annyira maga a lány, mármint jófej, persze, satöbbisatöbbi, de az ilyen esetekben már az is sokat segít... rajtam, hogy sikerült beszélgetni egy idegen nősténnyel, méééééééggg haaa jelen helyzetemben nem is túl etikus, de ennyi belefér.
Nem volt megnyitva semmi olyan oldal, és a mégis a gépből egy egyértelmű fing hang tört elő.
Fingott a gépem.

We used to play pretend, give each other different names, 
we would build a rocket ship and then we'll fly it far away. 
Used to dream of outer space but now they're laughing
at our face saying wake up you need to make money


2015. április 20., hétfő

Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy eeh, fene se tudja, de hiányzik.

Nem.

2015. április 16., csütörtök

Sajnálom, hogy itt a jó idő, mert nem hordhatom az új télikabátom, amiben menőnek éreztem magam. De igyekeztem kibírni a végsőkig. A télikabát egy szó? Gyűlölöm, hogy sosem tudom, mi egy szó, és mi nem.

Mit akartam még. Ideje lenne lecserélnem a fejlécet, pontosabban megjavítani, de nincs kedvem, elvégre lenne vagy 10 másodperc.

Az ikea mókás hely, és vicces, ahogy mindent tönkrevágtak a tulajok, hogy ne legyen értelme ellopni.
Kíváncsi lennék, van-e ilyen osztály az ikeán valahol, akiknek az a munkájuk, hogy minden kiállított dolgot eltörjenek, és levágják az ingek ujjait.

A fogorvosnál megkérdezte valaki, oda várok-e. A fogorvos egy házban leledzik, és a váróban ültem, nem tudom, mire várhattam volna még. Mire. Mire.

Akarom a kabátom.
 

Zsiványság

Kommentesdi

Recent Comments Widget